Az eddigi életem elég stresszes volt. Kezdve a gimis korszakommal, utána a külföldi élet, szüleim válása és rossz viszonyuk, majd főiskola- különösen bizonyos vizsgák. Szeptemberben sikerült az utolsó baromi nehéz vizsgám is. Nagyon megkönnyebbültem, örültem végre sínre kerül és jó irányba változik az életem. Kezdtem én magam is változni, elfogadni ami eddig történt és már nem rágódni a múltban elkövetett hibáimon. Reményekkel voltam tele a jövőmmel kapcsolatban. De pár hétre rá, kiújult a szorongásom.

Olyan tünetekkel, amiket eddig nem tapasztaltam. Deperszonalizáció,és kényszergondolatok. Eddig ezek a gondolatok akkor váltak intenzívebbé amikor rám jött a deperszonalizációs érzés, mostanában pedig pont fordítva van. Például nem tudom mit akarok az élettől, mi tulajdonképpen az életcélom, mi egyáltalán az élet célja, minek születünk meg ha meghalunk, és ami leginkább megrémiszt, hogy nem tudom elfogadni az öregedést, az elmúlást, a halált. Mert mindtől félek.

Ezek a kérdések régebben is közbe-közbe felbukkantak, de nem volt időm velük foglalkozni, és ahogy jöttek úgy mentek. Most, hogy pár hónapja teljesen nyugodt az életem, nincs számottevő stressz (csak sorozatos ledöbbenések) úgy tűnik szabad teret kaptak ezek a gondolatok. Kezdek elbizonytalanodni, és úgy érzem megtorpantam. Nem tudok addig továbblépni és igazán élvezni a jelent amíg ezeket a dolgokat nem tisztázom.

Viszont magamnak kéne megválaszolnom ezeket a kérdéseket, de nem tudom és ez nagyon elkeserít. Azt beismerem mindig is féltem a változástól szerettem a jól bevált, megszokott dolgokat. Közben pedig tudtam/tudom, hogy valamennyit változni akarok. Érzem is, hogy a jó irányba haladok, de nem találtam még meg önmagam. Úgy érzem, mintha beraktam volna egy új operációs rendszert ami még csak konfigurál. De meddig?? Ez is megijeszt.

Mindent azonnal szeretnék, türelmetlen vagyok. Szeretném már igazán jól érezni magam a bőrömben. Tudom, hogy ez most egy hosszabb folyamat lesz, de amikor rám tör a szorongás,azonnal gyógyulni akarok.