Egy ideje boncolgatom magamban a kérdést miért lettem én ennyire önbizalom hiányos?

Ez a képlet, röviden leírja azt a két tényezőt, amikből nálam kifejlődött az önbizalomhiány.

Az önsajnálat: amikor a szomszéd kertje mindig zöldebb.

A legnyilvánvalóbb, hogy nálam is a no1 környezeti hatás a média.  A címlapokon gyönyörű(en kiretusált) modellek mosolyognak vissza, bomba alakjukkal vonaglanak a kamerák előtt, miközben olyan termékeket reklámoznak amiknek a célközönsége általában az utca embere.

Aztán ott vannak a divatosan öltözködő, szépen sminkelt ismerősök, akikben talán a tökéletességük a legidegesítőbb.

A legfrusztrálóbbak a  naturalista szépségek, akik 5 napos hajjal, nuku sminkkel és mackógatyában is teljesen vállalhatóan, sőt bűbájosan néznek ki.

Ja és bár nem tartok minden nőszemélyt szebbnek magamnál, de mégis nekik legalább nagyobb a melle, kisebb az orra stb..szóval valami legalább kompenzálja őket.

Na és akkor ezek után belenézek a tükörbe és legszívesebben zacskót húznék a fejemre. Már néha betegesen gyűlölöm a külsőmet.

Hogy tudok én ezen változtatni? Kognitívan tudom, hogy ez mind abszurd, hogy a szépség szubjektív, hogy miért lenne bárki is jobb nálam csak azért mert szépnek született, hogy a modellek is emberek és nekik is vannak testi hibáik. De aztán itt jön képbe az önsajnálat, hogy de akkor is, nekem miért ilyen a.., nekem miért nem nagyobb/kisebb a... bezzeg neki meg neki milyen tökéletes. És akkor csak ülök egymagamban, talán még valami depis zenét is beteszek és siratom a saját csúfságom. Tiszta szánalmas:D

Azt tudom, hogy engem is nagyon érzékenyen (sőt!) ha visszautasítanak. Csak is azon tudok pörögni ilyenkor, hogy biztos azért mert ronda vagyok, nincs gusztusa hozzám. Mély bánatomban ilyenkor még azzal is kínzom magam, hogy akikkel eddig dolgom volt, azoknak biztos rossz volt a szemük, piásak voltak, vagy valami kúrva nagy gáz lehet a fejükben ha engem, mint nőt észre tudtak venni.

Hogyan hitessem el magammal az ellenkezőjét? Amikor az ember már sokadjára esik pofára, hogyan higgye el ő is kellhet még valakinek?

A magabiztos embereknek ugye van egy fajta kisugárzása, na de honnan? Hát, ők nem csak kognitívan tudják azt amit én, hanem ők tényleg el is hiszik. Elhiszik, hogy ők igenis, szépek, kívánatosak, értékes nőszemélyek. Nem kell ahhoz úgy kinézni, mint XY színésznő, a legeslegfontosabb a kisugárzás!

Amit kevesen tudnak, hogy önbizalmat csak mi adhatunk magunknak, hiába mondja bárki más, hogy milyen értékes ember vagy, amíg saját magad ezt nem hiszed el.

A másik érdekes dolog az önsajnáltatás mellett a saját magunkba vetett hit, bizalom megingása.

Beismerem, én állandóan megerősítésre várok. A szorongásommal kapcsolatban rengetek félelmetes és félreértelmezhető tünetet éltem meg, de a mai a napig meg tudnak ijeszteni!

Például ha észlelek egy tünetet ami egy kicsit más mint addig volt, egyből googlizni kezdek. Nem tudok a hipochondriából sem kikeveredni, sokszor analizálom magam aztán betegségeket vélek felfedezni, amiktől aztán halálra ijedek.

Miért nem tudom elhinni magamnak, hogy ez mind "csak" a szorongástól van? Miért csak az internet, vagy a pszichológusom tud megnyugtatni? Miért nem bízom ennyire magamban?  Azt hiszem gyerekkoromban sérült a biztonságérzetem, talán ez lehet a gyökere mindennek.

Szóval azt gondolom, elméletben most már elég sok mindent tudok, csak a gyakorlatba kéne valahogy átültetni. Mert ugye, ha valaki megtanulta a kreszt, vezetni attól még nem tud.